Orlandus Lassus (1535 - 1594)

„Itt van Lassus, a „fáradt”, a fáradt Földet üdítő.”
Orlandus Lassus
sírfelirata

“Hic est ille Lassus, lassum qui recreat orbem.”

Orlandus Lassus

A mester, aki emberrablás áldozataként szerezte meg magának a nagyvilágot.

Az “Isteni Lassus” (ahogy az érett zeneszerzőt Münchenben élete utolsó 30 évében tisztelték, hisz muzsikájával még a természet erőit is képes volt igába hajtani) pályafutásának kezdete – hasonlóan Josquinhez és Palestrinához – legendásan indult. Kisfiúként olyan szépen énekelt a monsi (ma Belgium) St. Nicholas katedrális fiúkórusában, hogy rivális kórusok állítólag többször is elrabolták egymástól a gyermeket saját dicsőségük érdekében.

Jellemzően úgy 10 éves koruk körül vették fel a gyerekeket az iskolákba, ahol nagyon intenzív és komoly nevelést kaptak. Nem elég, hogy mondjuk kottaolvasást és más zeneelméletet kellett tanulniuk, de egyáltalán olvasást is, hiszen a többségük írástudatlan volt. Emellett rengeteg minden mást is, mondjuk latint. A kemény munka ellenértékeként viszont a legtöbben jobb körülmények között élhettek, mint társaik (és a család pénzt is kapott értük).

Feltehetőleg ennek az emberrablás sorozatnak köszönhetően jutott Lassus is a zenei élet egyre színvonalasabb helyszíneire, s tanulhatta ki a szakmát, mely aztán a világ élére állította. Végül aztán Mantovába került a Gonzaga-udvarba, immár szülői engedéllyel. 1556-ban V. Albert bajor herceg meghívására Münchenbe költözött, ahol kiemelt bérezéssel előbb énekesként, majd udvari karmesterként alkalmazták. E minőségében sokat utazott Európában zenészeket és énekeseket keresve, aminek eredményeként a kórust Európa legjobbjává emelte. Zeneszerzői híre mindenhol megelőzte, sorra kapta az ajánlatokat, de ő hű maradt Münchenhez. Megnősült, három gyermeke született. 1574-ben XIII. Gergely pápától kapta meg az aranysarkantyús vitézi rangot. Diadalmenet volt több itáliai, majd párizsi útja is, a királyi udvar szívélyesen fogadta.

Bár “isteni” jelzőjétől meglehetősen távol áll, de neki köszönhetjük egy – ma már kicsit módosult – középkori káromkodásunk megörökítését is. Latin nyelvű művének címe és visszatérő motívuma a magyarok számára félreérthetetlen “BESTIA CURVAFIA” kifejezés. A szöveg egyébként a pozsonyi bolhák rettenetes csípéseit taglalja: “Bestia kurvafia bolhák, pozsonyi fajzatok, ejnye, de csípnek!”

Palestrina mellett kétségtelenül ő az érett reneszánsz vokálpolifóniájának legkiválóbb képviselője. Több mint 2000 kompozíciója a világi és egyházi műfajok szinte valamennyi lehetséges típusát reprezentálja a francia chansonoktól, az olasz madrigálokon át a német liedekig éppúgy, mint az egyházi motetták, misék, magnificatok, himnuszok vagy zsoltárok színes repertoárját.

Sírfeliratán ez áll:
„Hic est ille Lassus, lassum qui recreat orbem.” („Itt van Lassus, a „fáradt”, a fáradt Földet üdítő.”).

Itt láthatja a március 6-i koncert előzetes videóját!