Pro Musica Leánykar

Pro Musica Girls ' Choir
Pro Musica Girls ‘ Choir

A Pro Musica Leánykar már a megalakulása évében aratott nemzetközi versenygyőzelme óta a világ egyik vezető énekkarának számít. A Kodály módszer sikerének világjáró nagyköveteiként koncertjeiken kívül keresett előadói zenei nevelési konferenciáknak, mesterkurzusoknak. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában működő Cantemus Gyermekkórusban szerzett élmények 1986-ban vezették kórusalapításhoz az öreg diákok lelkesedését. Azóta a világ legjelentősebb kórusversenyein szereztek első helyezéseket és nagydíjakat. Legnagyobb sikerük a fennállásuk 10. évében nyert EURÓPA NAGYDÍJ, a 2002-ben, Dél–Koreában, Busanban megrendezett 2. Kórus Olimpián a 3 arany érem mellett elnyert két olimpiai bajnoki cím, és a Londonban megrendezett „Let the Peoples Sing” Kórusverseny vándordíja, a Silver Rose Bowl /Ezüst Rózsa Serleg/.

A kórus repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a reneszánsztól napjaink zenéjéig. Műsorukban megtalálhatók Bartók és Kodály művei mellett a reneszánsz és a romantikus kórusművészet jeles darabjai éppúgy, mint a kortárs magyar zeneszerzők művei. Számos mű bemutatása fűződik nevükhöz. A sok nemzetközi elismerés (első díjak, nagydíjak) mellett a Cantemus Gyermekkarral közösen két rangos magyar díjjal is elismerték az énekkarok munkáját: 1993-ban Bartók – Pásztory Díjat, majd 2004-ben Magyar Örökségért díjat kaptak.

A Pro Musica Leánykar legközelebbi koncertjei

aug
15
szo
2020
Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal @ Kodály Zoltán Általános Iskola
aug 15 @ 20:00 – 21:00

Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal
Nem fog koncertek nélkül maradni Ön sem!

Bár az idei Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál elmarad a COVID-19 okozta problémák miatt, az érvényes biztonsági intézkedések betartásával lehetőségünk van hangversenyeket rendezni az augusztus 15-21. közötti időszakban.
Várjuk Önöket szeretettel a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola belső udvarán.
TALÁLKOZZUNK ÚJRA!
Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal
(Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola belső udvara) 20:00
1. 2020. augusztus 15. Cantemus Kóruscsalád
2. 2020. augusztus 17. Cantemus Kóruscsalád
3. 2020. augusztus 19. Cantemus Kóruscsalád
A koncertekre elővételben 1000 Ft-os áron vásárolhatók belépőjegyek a Cantemus Kórus irodájában. Egy-egy koncertre maximum 100 jegyet tudunk biztosítani!
(Nyíregyháza 4400, Vay Ádám krt. 18. / Tel: 42/508-708)

aug
17
hét
2020
Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal @ Kodály Zoltán Általános Iskola
aug 17 @ 20:00 – 21:00

19
sze
2020
Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal @ Kodály Zoltán Általános Iskola
aug 19 @ 20:00 – 21:00

Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal
Nem fog koncertek nélkül maradni Ön sem!

Bár az idei Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál elmarad a COVID-19 okozta problémák miatt, az érvényes biztonsági intézkedések betartásával lehetőségünk van hangversenyeket rendezni az augusztus 15-21. közötti időszakban.
Várjuk Önöket szeretettel a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola belső udvarán.
TALÁLKOZZUNK ÚJRA!
Nyáresti koncertek a Cantemus Kórussal
(Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola belső udvara) 20:00
1. 2020. augusztus 15. Cantemus Kóruscsalád
2. 2020. augusztus 17. Cantemus Kóruscsalád
3. 2020. augusztus 19. Cantemus Kóruscsalád
A koncertekre elővételben 1000 Ft-os áron vásárolhatók belépőjegyek a Cantemus Kórus irodájában. Egy-egy koncertre maximum 100 jegyet tudunk biztosítani!
(Nyíregyháza 4400, Vay Ádám krt. 18. / Tel: 42/508-708)

máj
15
szo
2021
Cantemus Kórusbérlet 2020/2021 – Mai magyar szerzők @ Kodály Zoltán Általános Iskola
máj 15 @ 18:00 – 19:30