Köszöntő
Üdvözlöm a Nyíregyházi Cantemus Kórus honlapján. Remélem ezek az oldalak felkeltik érdeklődését, és bátorítást adnak, hogy a jövőben élőben is meghallgassák kórusaink valamelyik koncertjét, esetleg csatlakozzanak hozzánk a kétévente megrendezésre kerülő Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon és versenyen, valamint a gyakorló karvezetők számára ezzel egy időben megrendezésre kerülő karvezetői mesterkurzuson.
A Cantemus Gyermekkar 1975-ben alakult a nyíregyházi 4-es számú Általános Iskola felső tagozatos kórusaként. A Kodály útmutatásai szerint működő zenetagozatos iskolában a gyermekeknek lehetősége van az átlagosnál nagyobb óraszámban találkozni a zenével énekórákon és kóruspróbákon. Bár a gyermekkar tagsága a természetes öregedéssel évről évre cserélődött a színvonal folyamatos növekedése rövidesen nemzetközi elismertséget hozott a kórusnak. A 4-es iskola így vált Kodály szellemének egyik legjelentősebb végvárává, s tette egyértelművé a névválasztást. Az időközben a gyerekkórusból kiöregedett gyermekek éneklési vágya sorra hozta létre a különböző formációjú együtteseket. Az első a Pro Musica Leánykar volt, aki megalakulásának évében, 1986-ban a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen rögtön elnyerte a verseny NAGYDÍJÁT. A hattagú Banchieri Énekegyüttes tagjai is a Kodály iskola növendékei voltak, kitartó munkájukkal nemzetközi szinten is tovább öregbítették a kóruscsalád hírnevét. 1998-ban már elkerülhetetlen volt hogy az iskola volt fiú növendékei ne csatlakoznának egy vegyeskari formációhoz, így Szabó Soma irányításával létrejött a Cantemus Vegyeskar is.
Remélem, hasznos információkhoz jut az oldalak böngészésével és mielőbb üdvözölhetjük Önt valamelyik hangversenyünkön, de akár az interneten keresztül is megnézheti és hallgathatja koncertjeinket.
Szabó Dénes igazgató













