Egy hétre nemzetek találkahelye voltunk

Augusztus 21-én a Karvezetői Mesterkurzus záróhangversenyével befejeződött a nyolcadik alkalommal megrendezésre került Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus Nyíregyházán.

Hong Kong GyermekkarAz augusztus 20-i Bujtosi Szabadidő Csarnokban megtartott gálahangverseny zárószámaként közel 1000 énekes és mintegy 1500 főnyi közönség énekelte közösen az István a király című rockopera híres dalát, a „Felkelt a napunk”-at, Szabó Soma karnagy vezényletével. Egy hétre egy kicsit Nyíregyházára költözött a világ, hiszen a Cantemus Fesztivál nem csak Európából, hanem Japánból, Kínából és Hongkongból is fogadott énekeseket, akik a megye több településén is koncertet adtak a fesztivál keretében. Meghívott szakemberek érkeztek Svájcból, Szlovéniából, Lengyelországból, Angliából és az USA-ból, valamint a karvezetői mesterkurzuson török, francia, angol, japán karnagyok próbálták ellesni a Kodály Iskolában folyó munka titkát, a Cantemus kórusainak a titkát. Ahogy a két kínai és a hongkongi kórus impresszáriója, Leon Sui Wan Tong fogalmazott:

„- Nagyon sok kórusversenyen, fesztiválon megfordultam már, de az itteni mindenképpen a legjobbak közé tartozik. Feltett szándékom, hogy az elkövetkezendő években számos kórust és több ezer zenei szakembert hozzak ide Kínából, hogy itt tanulhassanak.”

Vesna GyermekkórusA résztvevő kórusok és szakemberek véleménye egybecseng. Elsősorban a fesztivál szervezettségét és hangulatát dícsérték. Kiemelték, hogy itt a kórusok nem egymással, hanem elsősorban saját magukkal versenyeztek. A díjkiosztó gálahangversenyen síró arcokat nem lehetett látni, csak felhőtlen örömöt, gyerekek és felnőttek arcán. Közösen tudtak örülni az Oroszországból érkezett Vesna Gyermekkórus Nagydíjának és a holland Nieuw Amsterdams Gyermekkar közönségdíjának, valamint az arany, ezüst, bronz minősítéseknek és a sok-sok különdíjnak. De akár olyan „apróságoknak” is, mint a gálakoncertet és az augusztus 20-i tűzijátékot követő élő zenei táncháznak a Kodály Iskola udvarán. Talán nem is kell nagyobb dicséret, amit ennek kapcsán az egyik szülő mondott:

„- Valami egészen fantasztikus dolog történik most az iskola udvarán. Az egész világ magyar népzenére táncol!”

Kis túlzás talán, de az elhangzott vélemény pontosan tükrözi a kórusfesztivál igazi célját. Nemzetek barátsága, különböző kultúrák megismerésének lehetősége és magyar kultúra és kórusmuzsika népszerűsítése, egy magas színvonalú, barátságos és vendégszerető rendezvényen. Hogy ez így történhetett, abban nagy szerepe volt a szervezők mellett, a város és a megye vezetőinek és annak a sok-sok szponzornak és önkéntes segítőnek, akik 14 évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni és egy rövid, de annál mozgalmasabb hétre, a nemzetek találkahelyévé tették Nyíregyházát!

Az élet azonban nem áll meg a Cantemus kórusainak a fesztivál végeztével sem. Augusztus 24-én a Szabó Soma vezette Cantemus Vegyeskar indul Szardíniára, ahol egy kórusfesztivál keretében négy koncertet adnak majd a sziget különböző településein. A vegyeskar szeptember 1-én tér haza és még aznap indul útnak a Pro Musica Leánykar Szabó Dénes vezetésével. Ők ez alkalommal – ki tudja hányadszor – Barcelonába utaznak. Hazaérkezésük után a Cantemus Gyermekkar indul szeptember 9-én Baden-Baden-be és a szlovákiai Vyskovba.