Koncertek Amszterdamban és Prágában

Megszokhattuk már, hogy a Nyíregyházi Cantemus Kórus együttesei rendszeres vendégei a legrangosabb nemzetközi fesztiváloknak és versenyeknek.

Az idei év első nagyobb utazása a Szabó Dénes vezette Cantemus Gyermekkórus tagjai számára Hollandiába vezet, ahol március 17-től 23-ig egy rangos zenei eseményre kaptak meghívást. A felkérés apropója kettős, hiszen a Karo Kindt vezette Nieuw Amsterdams Kinderkoor idén 5 éves, valamint a velük partnerkapcsolatot fenntartó amsterdami Zeneakadémia intézménye 125 éves jubileumát ünnepli. Ebből az alkalomból ünnepi koncertsorozatot tartanak, melynek meghívott vendége lesz Európa egyik legnívósabb együttesének tartott Cantemus Gyermekkórus. Az énekkar több koncertet is ad Amszterdamban. Elsőként március 19-én, pénteken az Annakerk Templomban hangzik fel énekük. Másnap a jubileumi fesztivál gála koncertjén a zeneakadémia új hangversenytermében lépnek pódiumra. Vasárnap közös koncertet adnak a Nieuw Amsterdams Kinderkoor-ral, hétfőn pedig egy öregek otthonában két alkalommal is fellépnek majd. A Cantemus Gyermekkórus március 23-án érkezik haza Nyíregyházára.

A Cantemus Gyermekkórus hazaérkezése után a Szabó Soma vezette Cantemus Fiúkórus indulhat útnak Prága felé.

Március 25-től 28-ig egy versennyel egybekötött Nemzetközi Fesztiválra utazhat a fiúkórus a cseh fővárosba. Március 26-án a fesztivál megnyitója után kerül sor a versenyre, ahol reneszánsz és kortárs művekkel szerepelnek majd. A verseny után egy kis kikapcsolódásra is lesz lehetőségük, a fesztivál rendezői egy éjszakai hajókázást szerveztek az énekkar számára. Másnap a Prága utcáin zajló fesztivál parádén vesznek majd részt, az esti órákban pedig a Szent Nicolas Templomban adnak koncertet és ezek után kerül sor az ünnepi díjkiosztóra is, mely az éjszakába nyúló táncházi mulatsággal fejeződik be. Március 28-án a hazafelé tartó úton még Bécsben is megáll a kórus egy kis városnézésre és az esti órákban érkezik haza.