Cantemus Karácsony 2011

Tisztelt koncertlátogatóink!

A Nyíregyházi Cantemus Kórus együttesei ebben az évben is számos koncertet adtak itthon és külföldön egyaránt. Karácsonyhoz közeledvén sem lesz ez másképp. December 14-től 22-ig folyamatosan, egy-egy nap több helyszínen is felcsendülnek a Cantemus együtteseinek angyalhangjai a megye és az ország számos településén, hogy a csodálatos harmóniákat segítségül híva hirdessék az örömhírt minden embernek. Ebben az esztendőben Oros, Apagy, Sóstóhegy, Nyírpazony, Tiszadada, Cigánd, Beregdaróc, Vásárosnamény és természetesen Nyíregyháza lakói hallhatják a Cantemus kórusainak koncertjeit. A sok-sok koncert közül is kiemelkedik majd minden bizonnyal a december 20-án a nyíregyházi Római Katolikus Társszékesegyházban 19 órakor kezdődő hagyományos városi karácsonyi hangverseny, ahol a Liszt-év lezárásaként a nagy magyar romantikus zeneszerző Koronázási miséje csendül fel a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Cantemus Vegyeskar előadásában, Szabó Soma vezényletével. A nagy érdeklődésre való tekintettel december 22-én a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében két karácsonyi koncertet is hallhatnak majd a koncertlátogatók. A december 22-én 16 és 18 órakor megrendezésre kerülő Cantemus Karácsonyi koncertekre jegyeket 500 és 1000 Ft-os áron lehet vásárolni elővételben a Cantemus Kórusirodán (Nyíregyháza 4400, Vay Ádám krt. 18., Tel: 42 508-708, mail@cantemus.hu) és korlátozott számban a koncertek előtt a helyszínen.

  • December 14. Szerda /18:00/ Nyíregyháza (Belvárosi Görög Katolikus Templom) 
  • December 15. Csütörtök /18:00/ Oros (Római Katolikus Templom)
  • December 17. Szombat /15:00/ Tiszadada (Református Templom)
  • December 17. Szombat /16:00/ Beregdaróc (Görög Katolikus Templom)
  • December 17. Szombat /18:30/ Vásárosnamény (Római Katolikus Templom)
  • December 17. Szombat /19:00/ Nyírpazony (Görög Katolikus Templom)
  • December 18. Vasárnap /15:00/ Apagy (Református Templom)
  • December 18. Vasárnap /16:00/ Cigánd (Református Templom)
  • December 18. Vasárnap /18:00/ Sóstóhegy (Református Templom)
  • December 20. Kedd /19:00/ Nyíregyháza – Városi Karácsony (Római Katolikus Templom)
  • December 22. Csütörtök /16:00/ Nyíregyháza – Cantemus Karácsony (Kodály Zoltán Általános Iskola)
  • December 22. Csütörtök /18:00/ Nyíregyháza - Cantemus Karácsony (Kodály Zoltán Általános Iskola)

Minden kedves koncertlátogatónak Áldott Karácsonyi Ünnepeket kíván a Nyíregyházi Cantemus Kórus!

Comments

Köszönet!

A cigándi egyházközösség és Jómagam nevében köszönjük ezt a nagyszerű műsort, amit Cigándon adtak! Felemelő érzés volt hallani azokat a szép karácsonyi dallamokat a kórus előadásában. A szólistákat is külön dicséret illeti. Reméljük, hogy ilyen produkcióval többször is előrukkolnak Nálunk. Ha már ez a műsor is a hagyományteremtés szándékával jött létre! Kívánjuk, hogy legyen szép a karácsonyuk! És minnél több Embernek szerezzenek még örömöket ebben az évben is és a jövőben is! Tisztelettel: Oláh Zoltán