A Magyar jövő hangjai

A Cantemus „Népek zenéje” kórusbérlet 2009/2010-es évadjának utolsó koncertjére kerül sor, 2010. június 5-én 18 órától a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében.

Aki figyelemmel kíséri a Cantemus kórusainak koncertjeit, az tudja jól, hogy a ma élő zeneszerzők műveinek előadása ugyanolyan fontos az együttesek számára, mint a klasszikus kórusirodalom gyöngyszemeinek magas szintű tolmácsolása. Nem csak magyar, de számos külföldi szerző is megtisztelte azzal a nyíregyházi kórusokat, hogy számukra ajánlotta műveinek előadását, de talán az sem véletlen, hogy az új Bartók-sorozat gyermek-és nőikari műveinek hangfelvételét a Cantemus Gyermekkórusra és a Pro Musica Leánykarra bízták a sorozat készítői. A Cantemus kórusbérlet idei utolsó előadása ezt a hagyományt folytatja és ma élő magyar zeneszerzők kórusműveit szólaltatja meg a hangversenyen. Bánkövi Gyula, Gyöngyösi Levente, Horváth Márton Levente, Kocsár Miklós, Mohai Miklós, Szabó Barna, Tóth Péter, Orbán György és Zombola Péter alkotásai csendülnek fel a koncert első részében, a szünet után pedig a Debreceni Filharmónikus Zenekar segítségével Szokolay Sándor: Télvégi tavaszvárás címmel komponált oratórikus látomásait adják elő a Cantemus kórusai. A műnek - melyet a szerző Csoóri Sándor 80. születésnapjára komponált – február 27-én, Budapesten volt az ősbemutatója, melyet szintén a Szabó Dénes vezette kórusok szólaltattak meg. A nyíregyházi koncerten közreműködik még Kertesi Ingríd, Pataki-Potyók Dániel és ifj. Domahidy László, vezényelnek Gémesi Géza, Szabó Dénes, Szabó Soma és Szőke Rita. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, jegyek elővételben 800 Ft-os áron a Cantemus kórusirodán rendelhetők ill. a koncert előtt a helyszínen kaphatók.