Szabó Dénes


SZABÓ DÉNES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

1947-ben Makón születtem.
Zenei szakközépiskolai tanulmányaimat Szegeden végeztem.
  • 1969-ben fuvola–szolfézs–általános iskolai énektanári diplomát kaptam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán.
  • 1977-81 között Budapesten Párkai István irányítása alatt karvezetői oklevelet szereztem.
  • 1969-ben Nyíregyházára, a jelenlegi Kodály Zoltán Általános Iskolába kerültem ének tanárnak, ahol megszerveztem az iskola énekkarainak jelenleg is működő rendszerét.
  • 2001-től a Debreceni Egyetem és Konzervatórium karvezetős hallgatóit is tanítom.
  • Szabó Dénes
    Az első országos elismerés időpontjától, 1975-től a Cantemus gyermekkórus, majd 1986-tól a Pro Musica leánykar vezetőjeként számtalan nemzetközi versenyen vettünk részt sikerrel, melyet a közel harminc első díj, a különdíjak, karnagyi díjak, nagydíjak sora és az 1996-ban megnyert Európa Nagydíj, valamint a
    2002-es koreai Kórus - Olimpián nyert négy bajnoki cím és hat arany érem, valamint 2003-ban a londoni BBC rádió által szervezett „Let the Peoples Sing” versenyének kategória győzelmén kívül a verseny nagy díja, az „Ezüst Rózsa Serleg” - bizonyít.
    2005-ben az 53. Arezzoi Nemzetközi kórusversenyen a Cantemus Gyermekkaral a gyermekkari kategória 1. díját, valamint a kategória győztesek számára megrendezett versenyen a Nagydíjat is elnyertük. A karvezetői különdíjat a zsűri szintén számomra ítélte meg.

    A két kórussal hangversenyeztünk a világ számos országában: Venezuela, Ausztrália, Japán, Korea, Tajwan, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada,
    de énekeltünk Európa számos országában is: Finnország, Norvégia, Belgium, Hollandia, Dánia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Oroszország, Csehország és Szlovákia, Szlovénia, Románia /Erdély/, Lengyelország, Svájc, Ausztria, Lettország.

    Magyarország világszerte elismert kóruskultúráját képviseltük az ISME rendezvényein:

  • 1980-ban Varsóban /Lengyelország/,
  • 1988-ban Canberrában /Ausztrália /,
  • 1992-ben Szöulban / Dél-Korea /,
  • 1996-ban Amsterdamban / Hollandia/
  • Zenei nevelési konferenciákon, szakmai tanácskozásokon tartottam bemutató kóruspróbákat, előadásokat:

  • 1990. Washington, Hershei /USA/,
  • 1993. Hartford /USA/
  • 1995. Ljubljana /Szlovénia/,
  • 1992. Tokyo /Japán/
  • 1994. Tokyo, Osaka /Japán/
  • 1995. Tokyo, Nagoya, Sapporo /Japán/
  • 1997. Tokyo, Osaka, Jokohama /Japán/
  • 1998. Marktoberdorf /Németország/
  • 1999. Tokyo, Kawasaki, Nagoya /Japán/
  • 2000. Tokyo, Tokorozava, Kagoshima /Japán/
  • 2003. Tokyo, Kasugai, Osaka /Japán/
  • 2004. Tokyo, Saga, Osaka, Gifu /Japán/
  • 2004. Tajpej /Taiwan/
  • Karvezetői kurzusokat tartottam:

  • a Tokyo Cantat rendezvényen /1997, 1998, 1999, 2002, 2003/
  • a Nemzetközi Cantemus Kórusfesztivál keretében /1997,1999, 2001,2003/
  • Nemzetközi kórusversenyek zsűritagja voltam:

  • Budapest - Nemzetközi Kórusversenyen két alkalommal,
  • Debrecen - Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen,
  • Nerpelt - Nemzetközi Kórusversenyen,
  • Tokyo - Kocsár versenyen három alkalommal,
  • Bréma - 3. Kórus Olimpián.
  • 1996-ban Kaposváron, 1998-ban San Cugat – ban /Spanyolország/ megrendezett Ifjúsági Európa Cantat-on voltam szekció vezető.

    A vezetésem alatt működő két kórussal számos rádió-, televízió felvétel készült, valamint 12 CD, mely közül három a Hungaroton Classic megbízásából, egy pedig a japán JVC kiadásában jelent meg.

    A kórusokkal végzett művészi munkám elismeréséül

  • 1985-ben Liszt Ferenc díjat,
  • 1993-ban Bartók Béla – Pásztory Ditta díjat,
  • 2000-ben Kossuth díjat,
  • 2004-ben Magyar Örökség díjat kaptam.