Mikor:
2021-08-19 @ 17:00 – 18:30
2021-08-19T17:00:00+02:00
2021-08-19T18:30:00+02:00
Hol:
Nyírbátori Református Templom
Nyírbátor
Egyház u. 1
4300 Magyarország
Költség:
Ingyenes

Szabolcsi Szimfonikus Zenekar

Az 1951. óta működő zenekar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjelentősebb komolyzenei hangszeres együttese. A tagságot hivatásos zenészek alkotják, akik nagyobb részben a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola, valamint a megye és a szomszédos megyék zeneiskoláinak tanárai, rendszeres közreműködők hangversenyeiken a szomszédos megyék hivatásos zenekarainak művészei.
Több, mint 60 éves fennállásuk óta olyan jelentős karmesterek vezetésével adtak hangversenyeket, mint Kóródi András, Molnár László, Medveczky Ádám, Török Géza, Kovács László, Kováts Zoltán, Dorel Murgu, Bartal László, Ménesi Gergely, Somos Csaba, Paul Breidenstein, Antal Mátyás, Drahos Béla, Gál Tamás, Dobszay Péter. A hangversenyeken olyan neves vendégművészeket kísértek, mint Jandó Jenő, Falvai Sándor, Ruha István, Perényi Miklós, Perényi Eszter, Szenthelyi Miklós, Szecsődi Ferenc, Szabadi Vilmos, Fátyol Rudolf, Hauzer Adrienn, Molnár András, Kováts Kolos, Pitti Katalin, Matúz István, Jávorkai Sándor, Jávorkai Ádám, Allen Vizzutti.
2009. óta működnek együtt Szabó Soma karnaggyal, aki az utóbbi években hangversenyeiknek egyre több alkalommal karmestere is.
Zenekari repertoárjuk széles skálán mozog, mind a zenetörténeti korszakok, mind az előadói apparátus tekintetében, a barokk kamarazenétől kezdve, a klasszikus, romantikus, 20. sz.-i nagy szimfonikus alkotásokon át az oratorikus művekig, sőt az igényes szórakoztató zenéig.
Hazai vendégszereplések:
A megye városain kívül: Debrecen, Budapest, Aggtelek, Jászberény, Tokaj, Szerencs.
Külföldi fellépések:
Ungvár, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Nagykároly, Németország, Finnország, Lengyelország.

Cantemus Vegyeskar

A Cantemus Vegyeskar megalakulását a belső igény szülte. A közös éneklés gyermekkorban megélt nagyszerű élménye. A kórus első megjelenése 1993-ban a Kodály Iskola fennállásának 100 éves évfordulóján Thomas Tallis híres negyvenszólamú motettájával, a Spem in Aliummal nemcsak a közönségre tett nagy hatást, de már ekkor érezhető volt: elkerülhetetlen, hogy a kóruséneklés eme legteljesebb formájának, a vegyeskari éneklésnek ne legyen folytatása.

Műsor (szünet nélkül):

Mozart: Vesperae Solennes de Confessores KV 339 kb 27 perc
John Rutter: Hymn to the Creator of Light kb 8 perc
John Rutter: Gloria kb 16 perc

A koncert előtt elhangzik Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzenéje a Martin Brass Rézfúvós Együttes előadásában.

A koncert ingyenes!

A részvétel feltételeit a koncert időpontjában érvényes kormányrendelet határozza meg!