“Jó lenne, ha pár mondatban összefoglalnátok, hogy milyen az út?” – hangzik a kérés otthonról.

Magyar Péter beszámolója a Cantemus spanyolországi útjáról

Na igen, de hogy lehet vajon ezt az utat pár mondatban összefoglalni? Mert mesélnivaló az lenne bőven…
A covid-járvány okozta nehézségek közepette a tolosai szervezők úgy döntöttek, hogy most már – többszöri halasztás után – mégis megrendezik a nemzetközi kórusversenyt, amelyre a Cantemus Gyermekkart is meghívták. Az igaz, hogy a kb. másfél éves szilencium után a hazai kulturális élet is még csak most ébredezik, de mi rögtön belevetjük magunkat a sűrűjébe. A meghívást (és ezzel a kihívást is) elfogadtuk. A járványügyi szabályok nem könnyítik meg az utazást, de sok-sok szervezés és adminisztráció után ez mégiscsak megvalósult. 
A repülőutunk szerencsére eseménytelenül telt. A bilbaói reptérről pedig Zarautz felé vettük busszal az irányt, ez a városka lett a főhadiszállásunk ebben a nem egészen két hétben. A kissé fáradt társaság egészen felbolydult, amikor Zarautz utcáin buszozva a házak között egyszer csak megpillantottuk a gyönyörű Atlanti-óceánt.

A hegyek között az óceán partján fekvő város szépségével nem lehet betelni. Minden nap elsétálunk a partra, csak hogy lássuk a soha szűnni nem akaró hullámzást – legyen épp apály vagy dagály. Ha pedig a távolba, a parton magasló sziklaorom felé nézünk, mindig belengi a tenger köde. Aztán az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy már félórája áll ott, és csak bámul a messzeségbe.
A szállásunk jó helyen van, kb. 8 perc sétára a tengerparttól, és közel van az óvárosi rész is a maga kis szűk utcáival, apró tereivel. Imitálandó a tolosai verseny helyszínéül szolgáló moziterem akusztikai viszonyait, szinte minden nap keresünk egy kis teret, ahol énekelhetünk – a helyiek nagy örömére. A szépen éneklő magyar lányok híre olyannyira elterjedt a városban, hogy a közeli idősek otthonából egyszer csak telefonhívás érkezett a szállásként szolgáló kollégium portájára. Egy Katalin nevű, 30 éve Zarautzban élő magyar hölgy keresett bennünket, aki ebben az idősek otthonában dolgozik. Megkért minket, hogy az egyik ilyen “nyilvános próbánkat” az ő parkjukban adjuk elő, hogy az idősotthon lakói is élvezhessék a csodálatos éneket. Egy ilyen kérésre nehéz nemet mondani.

A hivatalos koncertjeink is rendre jól sikerülnek. Nem is árt a felkészülés abból a szempontból, hogy a szombati versenyen minden kórusnak kötelező lesz majd maszkban énekelni. Ezt még szoknunk kell, hiszen odahaza nincs ilyen kötelezettség az éneklésre vonatkozóan. Nehéz. Nincs levegő, nem úgy jön ki a hang. De mire a verseny jön, addigra már ezt az akadályt is leküzdjük!

A koncerthelyszínként szolgáló városkák is nagyon szépek. Nem győzünk ámulni és bámulni az épített örökség ilyen gazdagságán. Kicsit ilyenkor irigykedve is nézünk a spanyolokra – akik egyébként nagyon jól tartanak bennünket. A kísérőink segítőkészek és kedvesek, az ellátás pedig bőséges és finom.
No és az időjárás… a korábbi tapasztalatokhoz és előrejelzésekhez képest az égiek is mintha ránk mosolyogtak volna. Kevés eső mellett többnapos szikrázó napsütésben van részünk, kellemes meleg idővel. Este kell csak óvatosnak lennünk, mert napnyugta után az idő gyorsan lehűl. De ez talán a közeli hegyek miatt van így.
Összefoglalva tehát az utazás rendkívül kellemes. Tele van persze feladattal, de egyúttal feltöltődéssel is. 

És reméljük, a versenyen elért eredménynek is ennyire fogunk örülni…

Otthon üdvözlünk mindenkit!

Egyesít minket jellem és eszme…”

(Magyar Péter írása)