A napokban két nemzetközi kórusversenyen is részt vett a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara és Cantemus Gyermekkara. Mindkét versenyt Olaszországban rendezték. A Nyíregyházi Cantemus Kórus énekkarai már több alkalommal is részt vettek a goriziai megmérettetésen, számos első díjat és nagydíjat is szereztek itt (1990, 2003, 2006). Ez alkalommal sem történt másként. A nyíregyházi Pro Musica Leánykar az 59. alkalommal megrendezett Seghizzi Nemzetközi Kórusversenyen a „Kortárs kötelező művek” kategóriában első díjat nyert Giovanni Scalici “Pulchra es, amica mea” című dalának előadásáért, a „Folklór” kategóriában második helyezést kapott, valamint elnyerte a goriziai versenyen a „Legjobb Nőikar” címet is. A rangos nemzetközi versenyre idén is a világ legjobb amatőr kórusai érkeztek előválogatást követően. A mezőnyben olasz, lett, ukrán, lengyel, magyar és fülöp-szigeteki énekkarok mérkőztek egymással. Magyarországot két énekkar is képviselte. A Szabó Soma karnagy vezényelte Nyiregyházi Pro Musica Leánykar mellett, a Nemes József karnagy irányította debreceni Lautitia kórus is jelentős sikereket ért el. Őket egyébként Nyíregyházán az augusztus 15-én kezdődő XIV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon is hallhatja majd a közönség. A goriziai verseny Nagydíját végül a hazai Vikra kórus kapta.

A Pro Musica Leánykar

A Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezette Cantemus Gyermekkar a “Musica Eterna Róma” 11. Nemzetközi Kórusfesztiválon és versenyen ért el szép eredményt. Arany Diplomát kaptak. A versenyen a Coro EOS (Olaszország), a Steirischer Jägerchor (Ausztria), a Junges Vocalensemble Hannover és a Harmonie Lindenholzhausen (Németország), valamint a kecskeméti Aurin Leánykar és a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar vett részt. Bár előzetesen meghírdették, végül a Nagydíjas versenyt nem tartották meg. A nyíregyházi lányok július 15.-én Reggeloban, 16-17.-én Rómában adtak koncertet. 18.-án tartották a versenyt és az ünnepélyes díjátadót.

A Cantemus Gyermekkar

A goriziai verseny részletes eredményei

1a kategória – polifónia 1400-tól 1643-ig

  1. díj: Vikra kórus – Trieszt, Olaszország
  2. díj: nem adtak ki díjat
  3. díj: Lautitia Gyermekkar – Debrecen, Magyarország

1b kategória – polifónia 1644 és 1800 között

  1. díj: Freedom Consort – Kijev, Ukrajna

1c kategória – polifónia időszak 1801-től 1900-ig

  1. díj Vikra kórus – Trieszt, Olaszország
  2. díj: nem adtak ki díjat
  3. díj: Lautitia Kórus – Debrecen, Magyarország

1d kategória – Polifónia 1911-től napjainkig

  1. díj: Vikra kórus – Trieszt, Olaszország
  2. díj: Freedom Consort Kórus – Kijev, Ukrajna
  3. díj: Pa Saulei Kórus – Riga, Lettország

2a kategória – Folklór

  1. díj: Pa Saulei kórus – Riga, Lettország
  2. díj: Pro Musica Leánykar – Nyíregyháza, Magyarország
  3. díj: ASBeek Nőikar – Plock, Lengyelország

2b kategória spirituálé, gospel, könnyűzene és jazz

  1. díj: nem adtak ki díjat
  2. díj: nem adtak ki díjat
  3. ASBeek Nőikar – Plock, Lengyelország

3. kategória – polifónia kortárs zenei programmal

  1. díj: Giovanni Scalici “Pulchra es, amica mea” című dalának előadása
    Pro Musica Leánykar – Nyiregyháza, Magyarország

Különdíjak

Legjobb Nőikar: Pro Musica Leánykar – Nyíregyháza, Magyarország
Legjobb Gyermekkar: Lautitia Gyermekkar – Debrecen, Magyarország
Legjobb Vegyeskar: Pa Saulei Kórus – Riga, Lettország
Legjobb kamarakórus: Vikra – Trieszt, Olaszország
Legjobb Énekegyüttes: Freedom Consort – Kijev, Ukrajna
Domenico Cieri díj a legművészibb érdeklődésű programért: Vikra – Trieszt, Olaszország
Andrea Giorgi díj / A legjobb karnagynak: Petra Grassi, Vikra Kórus – Trieszt, Olaszország
A legfiatalabb karnagyok különdíja: Mauro Chiocci és Oleksandra Polytsia, Freedom Consort – Kijev, Ukrajna

Nagydíj

Vikra kórus – Trieszt, Olaszország

A zsűri tagjai voltak:

Bozidar Crnjanski (Szerbia), Maurizio Sacquegna (Olaszország), Alekszej Shamritsky (Ukrajna), Andrea Venurini (Olaszország)